homeautós túrákfly & drivekörutaknászútnyaralj és láss!Premium selectionvízumkapcsolatrólunk
Tanácsadónk a témában
Pöstyéni Mariann
+36 20 454 1538

Dubaj

A kereskedelemből meggazdagodott emirátus - Dubai - száz évvel ezelőtt még csupán a beduin törzsek és a gyöngyhalászok lakóhelye volt. Ma azonban a tradicionális arab világ és a fényűző nyugati behatások keveréke, csillogó pont a sivatag szélén, klimatizált oázis a homokdűnék közt, a világ legdrágább szállodáinak kedvelt helye. Az Arab Emirátusok második legnagyobb tagja turistaforgalmának zömét novembertől áprilisig fogadja, hiszen a nyári tikkasztó, 40 fok feletti hőségben már jóval kevesebben kíváncsiak a sivatag által határolt városra, bár éppen ennek köszönhetően ilyentájt a szállodák jócskán engednek áraikból. A várost két részre osztja a Dubai-öböl, az Arab-öböl benyúló része, amelyen három híd ível át. Északon a központi rész, Deira, délen a modern épületeket rejtő Bur Dubai található. A turisták tájékozódását azonban nehezíti, hogy az itteniek nem sokat törődnek az utcanevekkel, csupán a nagyobb sugárutakat illetik közismert elnevezéssel, a kisebb utak teljes anonimitásba burkolóznak. Ezért az útbaigazítást kérő ne csodálkozzon, ha viszonyítási pontként parkot, híres épületet vagy valamilyen boltot mondanak. A taxisok azonban mindenhol feltalálják magukat, így eltévedés esetén nyugodtan lehet rájuk hagyatkozni. A souq-nak nevezett helyi piacok meglátogatása még az isztambuli bazáron edződött turistának is élményszámba megy. Dubai souq-jai azonban jóval túlnőtték a bolhapiac fogalmát, itt célirányosan lehet piacot választani, ha fűszereket, parfümöt, ékszereket, ruhákat vagy elektronikus berendezéseket keresünk.

SZÁLLÁSOK

Rendezze szerint
Különleges hangulatú luxusszálloda a sivatagban a várostól mindössze egy órányira.
Ára: 1.605.600 Ft/fő/5 éj-től
Fantasztikus városi panorámával várja vendégeit
Ára: 239.400 Ft/fő/5 éj-től
Ízlésesen létrehozott szálloda a híres „The Walk” promenádnál számos bevásárló- és szórakoztató lehetőség közelében.
Ára: 319.200 Ft/fő/5 éj-től
Kitűnő szálloda azoknak a családoknak, akik szeretik ha a gyereknek sok a tennivaló és mindemellett a szülők luxus körülmények között pihenhetik ki a hétköznapokat.
Ára: 355.500 Ft/fő/5 éj-től
Az Emirates Tower hotel a központi Sheikh Zayed Road-on található és összeköti a modern technikát, az exkluzív service-t a legfelsőbb minőségű kulináris élvezetekkel
Ára: 355.500 Ft/fő/5 éj-től
A Jumeirah partszakasz egyik legszebb homokos részén fekvő 5 csillagos hotel. Családok számára is ideális. A szállodától karnyújtásnyira található a "Walk" éttermekkel, üzletekkel.
Ára: 375.400 Ft/fő/5 éj-től
Kiváló szálloda közvetlenül a tengerparton. A hotel mögött helyezkedik el a "Walk" nevű sétány, kávézókkal, éttermekkel, üzletekkel.
Ára: 390.000 Ft/fő/5 éj-től
A szálloda közvetlenül a homokos tengerparton fekszik. Fiatalok, családok és párok által is kedvelt hotel.
Ára: 437.100 Ft/fő/5 éj-től
A világ legmagasabb épületében kialakított luxushotel Dubai belvárosában, közvetlen a Dubai Mall és a Souk Al Bahar közvetlen közelében.
Ára: 451.700 Ft/fő/5 éj-től
Új, modern szálloda a Pálma-sziget "törzsén", amely 450 méter privát stranddal rendelkezik.
Ára: 460.700 Ft/fő/5 éj-től
Közvetlenül a „The Walk” promenádon található 5 csillagos szálloda, a híres Jumeirah Beach egy 100 méter hosszú privát strandszakaszán.
Ára: 498.800 Ft/fő/5 éj-től
Fejedelmi kiszolgálás álomszép környezetben? - Ezekkel várja vendégeit a Sofitel Dubai a sziget egyik legszebb szakaszán fekszik.
Ára: 524.200 Ft/fő/5 éj-től
A Jumeirah Beach egyik legkedveltebb, impozáns szállodája, a város egyik szimbóluma. Hullám alakjával a Jumeirah partszakasz meghatározó építménye - egy igazi remekmű. Gyermekes családoknak ideális.
Ára: 580.500 Ft/fő/5 éj-től
A Jumeirah szállodalánc nemrégiben nyílt tagja, amely a Pálma szigeten helyezkedik el, hosszú fehér homokos tengerpartján igazán pihentető nyaralásban lehet részünk.
Ára: 580.500 Ft/fő/5 éj-től
Egy régi arab erőd mintájára épült ez a sivatagi üdülő. Azon vendégek számára ideális, akik szeretnének távol maradni a város zajától.
Ára: 591.400 Ft/fő/5 éj-től
Ez a minden igény kielégítő luxushotel 2014. novemberében nyílt meg a Jumreirah partszakaszon. A szálloda 4,5 hektáron terül el, melynek tetőteraszáról csodás kilátás nyílik az öbölre és a városra.
Ára: 618.600 Ft/fő/5 éj-től
A legújabb gyöngyszem a Pálmán! Próbáld ki a legnagyobb luxust és a fantasztikus konyhát, mindezt design környezetben, egy mérnöki remekműnek nevezhető épületben, most bevezető árakon!
Ára: 714.700 Ft/fő/5 éj-től
Az ikonikus Palm Jumeirah-n elterülő szálloda ideális családi célpont, hiszen szabadidős tevékenységek széles skáláját kínálja kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Ára: 725.600 Ft/fő/5 éj-től
A szálloda igazi luxuskörülményeket biztosít az ide érkező nyaralni vágyó utasok számára. Ideális nászutasoknak illetve pároknak.
Ára: 751.000 Ft/fő/5 éj-től
2008-ban nyitott hotel a Pálma szigeten fekszik. Ez a minden igényt kielégítő szálloda kifejezetten gyerekes családoknak ajánlott.
Ára: 821.800 Ft/fő/5 éj-től
Félórányira Dubai központjától! Kiváló minőségű 5 csillagos szálloda a Pálmán.
Ára: 852.600 Ft/fő/5 éj-től
A neves márka a dubaji Jumeirah Bay Islanden nyitotta meg ötödik szállodáját, amely csodálatos látványt nyújt a mesterséges szigeten. A hotel lenyűgöző építészeti stílusérzék, exkluzivitás és igazi (közel-)keleti kényelem tökéletes harmóniája.
Ára: 865.300 Ft/fő/5 éj-től
Modern szálloda, mely a luxus, az élmény, a kulináris élvezetek, a művészet és a szórakozás egyvelege.
Ára: 992.300 Ft/fő/5 éj-től
Dubai egyik legcsodálatosabb szállodája, amelynek a Pálma sziget ad otthont. Csodálatos fehér homokos tengerpartjával, kiváló éttermeivel és mesés szobáival a luxusra vágyó vendégek tökéletes választása.
Ára: 1.075.800 Ft/fő/5 éj-től
Üdvözöljük a Rixos Premium Dubaiban, amely egy stílusos városi környezetben helyezkedik el a Jumeirah Beach Residence szívében. Tapasztalja meg ezt az élettel teli világot, ahol az ikonikus dizájn találkozik a kortárs luxussal, létrehozva egy egyedi és elbűvölő életstílust.

Utazás

Az Emirates légitársaság menetrend szerinti járataival, budapesti vagy bécsi indulással.

Az utazás időtartama

6 óra

Időeltolódás

+2 óra

Vízum

Magyar állampolgároknak vízummentes. Az útleveleknek 6 hónapig érvényesnek kell lenniük.

Egészségügyi előírás

Nincs kötelező védőoltás.

Legjobb időszak az utazásra

februártól júniusig,
októbertől decemberig

Dubai - Sivatagi túra
A délutáni kezdéssel induló szafari alatt garantáltan megnő mindenkiben az adrenalin szint.
Tovább...

Dubai - Modern Dubai városnézés
Vegyen részt velünk egy fél napos Dubai városnézésen ahol garantáltan minden fontos látnivalót útba ejtünk.
Tovább...

Dubai - Abu Dhabi kirándulás
Töltsön velünk egy felejthetetlen napot Abu Dhabiban és nézze meg a város lenyűgöző épületeit.
Tovább...