Ugrás a tartalomra

Oláh Veronika

Senior utazási tanácsadó

Rólam

Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak!”

Több mint húsz éve dolgozom az utazási szakmában. Zalaegerszegen kezdtem, majd Budapesten folytattam, a Mauri csapatához pedig 2018-ban csatlakoztam. Az évek során nyaralóutakkal és üzleti utaztatással is sokat foglalkoztam, mindkét területen otthon érzem magam.

Különösen szeretem azokat a feladatokat, amelyek több időt, figyelmet és pontos szervezést igényelnek – például incentive csoportok, konferenciák vagy összetettebb üzleti utak összeállítását. Ezeknél sok apró részletnek kell egyszerre a helyére kerülnie, és számomra éppen ez benne az izgalmas.

Fordulhatsz hozzám akkor is, ha családi nyaralást tervezel. Fontosnak tartom, hogy az utat mindig az utazó igényeiből kiindulva, vele együtt gondolkodva rakjuk össze, nyugodtan, átgondoltan és minden részletre odafigyelve.

Utazás közben szeretek alkalmazkodni a helyi ritmushoz, megismerni a szokásokat és teljesen magaménak érezni a helyiek életformáját. Talán ezért áll hozzám ennyire közel Olaszország, a dolce vita és a dolce far niente hazája, így az sem véletlen, hogy sokak szerint én készítem a legjobb tiramisut Velencétől keletre.

Vera