homeautós túrákfly & drivekörutaknászútnyaralj és láss!Premium selectionvízumkapcsolatrólunk

Görögország

Görögország

Mintegy 2500 évvel ezelőtt Görögország volt a nyugati világ központja, ahol az európai civilizáció és a kormányzás demokratikus formája megszületett. A Magyarországnál másfészer nagyobb ország egyike azoknak a közkedvelt országoknak, ahová a magyarok leginkább szeretnek eljutni egy nyári utazás, üdülés végállomásaként.

Görögország főleg szigeteinek köszönheti népszerűségét: 1400 szigetén számtalan gyönyörű strand várja a fürdőzni vágyókat. A nagyobb, népszerű szigetek:  Kréta, Korfu, Kos, Rhodosz és Santorini. A legjelentősebb szigeteknek saját nemzetközi repülőtere van, a többire belföldi járattal vagy hajóval az athéni kikötőből lehet eljutni.

Az ország hosszan elnyúló tengerpartjai mellett számos 2000 méter tengerszint feletti magasságot meghaladó hegycsúcsot is találhatunk. A legmagasabb hegy az Olümposz, ami 2917 méterrel magasodik az Égei Tenger fölé. Legtöbben a görög Istenek lakhelyeként ismerhetik az ókori görög mitológiából. Egy másik közismert és magas hegy a Chalkidiki-félszigeten lévő Athosz hegy és a Kolostor Köztársaság.

Ne feledkezzünk meg a népszerű görög konyháról sem! Egyik nemzeti ételük a sokak által kedvelt, pitába töltött bárány- vagy csirkehús melyhez friss zöldséget válogatnak - ismertebb nevén a gyros. További ismert görög ételek a muszaka, a pasticio, a szuvlaki, a bifteki, a szudzukaki, a kokkinisto, a kritharaki, illetve a gigantes plaki. Elterjedt saláta a tzatziki szósz, amely ehy joghurtból, uborkából, fokhagymából álló, olajjal felkevert mártás. Gyakori reggeli étek a mézes joghurt.

A görög időjárás verhetetlen, történelmi látnivalóit pedig lehetetlen felsorolni.


Meteora
A Meteora-kolostorok a görög szárazföld egyik legkülönlegesebb látványossága. Az óriási sziklacsúcsok tetejére és sajtlyukszerû üregeibe épült kolostorok békés menedéket kínáltak a szerzeteseknek. A legkorábbi kolostorokat összecsukható, eltávolítható létrákon érték el a szerzetesek. Napjainkban sziklákból kialakított lépcsõkön lehet elérni a kolostorokat.

Mükénosz
Mükénosz a legdrágább és a legtöbbet látogatott görög sziget.
Itt a legkifinomultabb az éjszakai élet és vitathatatlanul ez
Görögország meleg fõvárosa. A város varázslatos keveréke az elegáns butikoknak és az álomszerû házaknak,
melyek rikító tornácait bougainvillea és klematisz burkolja.

Szantorini
Szantorinit sokan a leglátványosabb görög szigetnek tartják.
Turisták ezrei érkeznek minden évben, azért hogy megbámulják a tenger feltöltötte kalderát, a világ valószínûleg minden idõk legnagyobb vulkánkitörésének maradványát. Szantorini furcsa hangulata, a Fekete-tenger partja és a magasztos sziklák különleges vonzerõvel bírnak.

Rodosz
A Nyugat Törökország partjai mentén sorban húzódó szigetek sokkal közelebb vannak Kis-Ázsiához, mint a görög szárazföldhöz. Rodosz a legnagyobb a térség szigetei közül és városa a legnagyobb lakott középkori település Európában. A lovagok útját csodálatos középkori épületek szegélyezik, kanyargós utcák és csinosan díszített, fehérre meszelt házak fölött.

PROGRAMOK

Indul a görög aludniIndul a görög aludni
Mindenki tanult a görög kultúráról, de egészen más szemtől szemben állni a Delphoi jósdával, mint egy fotón látni, egészen más látni, milyenek is a görög mindennapok, és a tenger egy képen sem volt annyira kék, mint valójában. Készíts be egy ABBA-válogatást, és tégy egy fantasztikus időutazást!
Ár: 359.400 Ft/fő/hét csomagártól


Időeltolódás

+1 óra

Vízum

Magyar Állampolgárnak nem szükséges

Legjobb időszak az utazásra

májustól októberig

Időjárás

Görögországban tipikus földközi-tengeri éghajlat uralkodik 25°C körüli éves átlaghőmérséklettel.
A nyár párás, főként júliusban és augusztusban a hőmérséklet 35°C körül mozog. 
A legmelegebb régió Görögország déli része, főleg Kréta és a Kükládok - A hőmérséklet itt nyáron akár 40 °C fölé is emelkedhet.
A legtöbb csapadék Görögország északnyugati részén, Korfun esik, jellemzően a téli időszakban.
A tenger hőmérséklete áprilistól novemberig 20-25 °C között ingadozik.