homeautós túrákfly & drivekörutaknászútnyaralj és láss!Premium selectionvízumkapcsolatrólunk

- Feltöltés alatt -

A kereskedelemből meggazdagodott emirátus - Dubai - száz évvel ezelőtt még csupán a beduin törzsek és a gyöngyhalászok lakóhelye volt. Ma azonban a tradicionális arab világ és a fényűző nyugati behatások keveréke, csillogó pont a sivatag szélén, klimatizált oázis a homokdűnék közt, a világ legdrágább szállodáinak kedvelt helye. Az Arab Emirátusok második legnagyobb tagja turistaforgalmának zömét novembertől áprilisig fogadja, hiszen a nyári tikkasztó, 40 fok feletti hőségben már jóval kevesebben kíváncsiak a sivatag által határolt városra, bár éppen ennek köszönhetően ilyentájt a szállodák jócskán engednek áraikból. A várost két részre osztja a Dubai-öböl, az Arab-öböl benyúló része, amelyen három híd ível át. Északon a központi rész, Deira, délen a modern épületeket rejtő Bur Dubai található. A turisták tájékozódását azonban nehezíti, hogy az itteniek nem sokat törődnek az utcanevekkel, csupán a nagyobb sugárutakat illetik közismert elnevezéssel, a kisebb utak teljes anonimitásba burkolóznak. Ezért az útbaigazítást kérő ne csodálkozzon, ha viszonyítási pontként parkot, híres épületet vagy valamilyen boltot mondanak. A taxisok azonban mindenhol feltalálják magukat, így eltévedés esetén nyugodtan lehet rájuk hagyatkozni. A souq-nak nevezett helyi piacok meglátogatása még az isztambuli bazáron edződött turistának is élményszámba megy. Dubai souq-jai azonban jóval túlnőtték a bolhapiac fogalmát, itt célirányosan lehet piacot választani, ha fűszereket, parfümöt, ékszereket, ruhákat vagy elektronikus berendezéseket keresünk.

Utazás

Turkish Airlines menetrend szerinti járataival, budapesti indulással, isztanbuli átszállással.

Közvetlen repülési lehetőség Bécsből az Emirates légitársaság naponta közlekedő menetrend szerinti járataival.

Az utazás időtartama

7 óra 55 perc átszállási idővel együtt

Időeltolódás

+3 óra

Vízum

2014. március 21-ig szükséges magyar állampolgárok részére, díja 20.000 Ft/fő, 2014. március 22-től vízummentes. További információk a "Vízum" menüpont alatt.

Egészségügyi előírás

Kötelező védőoltás nincs.

Legjobb időszak az utazásra

októbertől április végéig

Időjárás

Októbertől áprilisig sok napsütés és meleg van, alkalmanként erős széllel és homokviharral. Nyáron nagy a forróság, ami májustól szeptemberig tart, napközben 40 C˚ körüli hőmérséklet 90% páratartalommal. Keveset esik az eső, általában januártól márciusig.